Egyéb információk
Elméleti képzés
Az elméleti képzés e-learning vagy tantermi tanfolyam keretében történik.
A e-learning képzésről a következőket kell tudni:
A tananyaghoz az e-Titán rendszerén keresztül lehet hozzáférni. A tananyagban („B” kategória) eltölthető és képzésre fordítható idő az első bejelentkezéstől kezdődően 75 óra/180 nap, amely 10 óra/30 nap időre meghosszabbítható.
Az e-learning felhasználási jogosultságot másik személynek átengedni tilos. A tananyagot, illetve annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve másolni, átdolgozni, harmadik személynek tovább adni tilos.
A felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a tanuló felel. Amennyiben ez harmadik fél tudomására jut, haladéktalanul értesítenie kell az e-Titán rendszert, és a jelszavát meg kell változtatnia! Ezek elmulasztásából eredő károkért a tanuló felel.
E-learning esetén igény szerint személyes konzultációra lehetőséget biztosítunk.
Az e-learning képzés, valamint az e-Titán rendszer használata során a tanuló számítógépének egyes adatai és IP címei naplózásra kerülnek. Az e-Titán rendszer használatával a tanuló hozzájárul adatainak kezeléséhez.
Amennyiben a rendszer használatával kapcsolatos kérdés vagy probléma merülne fel, a 06 (1) 577-0222 telefonszámon lehet segítséget kérni.
Közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához nyújtott támogatás
A sikeres „B” kategóriás KRESZ-tanfolyam és a vizsga díja legfeljebb 25 000 Ft értékben visszaigényelhető a Magyar Államkincstártól (NYUFIG), ha a vizsga napján 20 év alatti, vagy GYED/CSED/GYES-en lévő szülő/nagyszülő vagy. A kérelem a sikeres vizsgától számított 1 éven belül nyújtható be online vagy postán.
A visszaigénylés legfontosabb részletei:
Igényelheti: a 20. életévüket még be nem töltött fiatalok, vagy 20 év felett a gyermekgondozási ellátásban (CSED, GYED, GYES) részesülők, amennyiben a sikeres vizsga 2020. június 30. után történt.
A tanfolyam és a vizsga igazolt díja, de maximum 25 000 Ft.
Igénylés módja: A Magyar Államkincstár (NYUFIG) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál, elektronikus űrlapon (Ügyfélkapu) vagy postai úton.
Szükséges dokumentumok: A tanfolyam és a vizsgadíj befizetését igazoló számla/bizonylat, amit autósiskolánk állít ki.
Határidő: A sikeres KRESZ-vizsga napjától számított 1 éven belül.
18 év alatt a kérelmet a szülő (törvényes képviselő) nyújthatja be. A támogatás akkor is jár, ha a vizsga nem elsőre sikerült.
Befizetéssel kapcsolatos tudnivalók:
A képzés költségeit az alábbi módokon van lehetőség fizetni:
Ügyfélfogadó irodánkban készpénzzel, továbbá banki átutalással.
Utalási adatok:
Kedvezményezett neve: Maros Drive Autósiskola Kft.
Bankszámlaszám: 10300002-15921715-00014901 (MBH bank)
Közlemény: tanuló neve + óradíj / vizsgadíj
Elsősegélynyújtási ismeretek
Az elsősegély-nyújtási vizsga nem tanfolyamköteles, de igény szerint e-learnig rendszerben tudunk biztosítani képzési anyagot illetve a Magyar Vöröskereszt által szervezett tanfolyamokra lehet jelentkezni, külön díjazás ellenében.
A tanfolyam és a vizsga helyszíne:
Szeged, Kossuth Lajos sugárút 119. – a Szeged Plázában lévő vizsgaponton (esetileg vidéki helyszíneken)
Jelentkezés módja:
Jelentkezni a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezeténél a tanfolyami vagy vizsgadíj átutalásával, kizárólag online lehet, vagy személyesen az autós iskoláknál.
Szükséges:
- szülői nyilatkozat 18 év alattiak esetén
- személyi igazolvány
- lakcímkártya
Vizsgadíj: 20.900 Ft.
Elérhetőségek:
Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete
web: voroskeresztcscsm.hu
tel: +3670933-8045
Email: csongradcsanad@voroskereszt.hu
A vizsga alóli mentességeket a 31/1992. (XII.19.) NM rendelet tartalmazza, viszont kiemelendő, hogy az, aki 1984. január 1-je után bármely járműkategóriában vezetői engedélyt szerzett, annak nem szükséges elsősegély vizsgát tennie.
Fontos határidők:
A KRESZ-tanfolyam megkezdésétől számított 9 hónapon belül meg kell kezdeni az elméleti vizsgát, és 12 hónapon belül sikeres elméleti vizsgát kell tenni. A sikeres KRESZ-vizsga után 2 év áll rendelkezésre a forgalmi vizsga letételére. Ezek lejárta után a teljes tanfolyamot újra kell kezdeni.
A legfontosabb határidők összefoglalva:
- Tanfolyam kezdete: Innen kezdődik a 9/12 hónap.
- Első KRESZ vizsga: 9 hónapon belül.
- Sikeres KRESZ vizsga: 12 hónapon belül.
- Sikeres forgalmi vizsga: A sikeres KRESZ-vizsgától számított 2 éven belül
.
Képzési mutatószámok:
A tanulók könnyebb tájékozódása érdekében a közlekedési hatóság 2014 óta kötelezi az autósiskolákat arra, hogy minden lezárt negyedév végén három fontos mérőszámot közzé tegyenek. Ezeket az autósiskolák honlapján (amivel ma már minden autósiskolának rendelkeznie kell) találja a „képzési mutatók”, „fogyasztóvédelmi mutatók” vagy „mérőszámok” címszó alatt.
A Vizsga Sikerességi Mutatót (VSM) és az Átlagos Képzési Óraszámot (ÁKÓ) a közlekedési hatóság hivatalosan is közzéteszi negyedévente. Az autósiskolának pedig mindhárom számot – tehát az általa kiszámított Képzési Költséget (KK) is – fel kell tüntetnie a honlapján, illetve reklámjaiban.
Kattintson ide az Maros Drive Autósiskola mutatószámainak letöltéséhez
